boldog család együtt nézegeti a magzati utlrahangfotókat.

Magzatköszöntő ünnep

Köszöntsd pocaklakó kisbabádat méltó módon!


Már az egészen kezdetleges emberi civilizációk is felismerték: A születendő gyermek a társadalom teljes értékű tagja. Érző, emberi lény, aki arra vágyik, hogy ismerjék fel a jelenlétét, ismerjék el a családhoz, törzshöz tartozását, fogadják tisztelettel és elfogadással. Bizonyos primitívnek nevezett törzsek már közvetlenül a várandósság észlelése után egy kedves ünneppel fogadják be a közösség legújabb tagját.

A fejlettnek nevezett világ elég messzire sodródott ettől a természetes tudástól, de hála Istennek ma már a tudomány is egyértelműen kimondja, hogy az élet a fogantatással kezdődik, az embrió pedig egy kompetens személy. Sorra látnak napvilágot a perinatális kutatások legújabb eredményein alapuló korrekciók: a magzat még korábban, még többet észlel, még érzékenyebb, még nyitottabb az anyán keresztülérkező üzenetekre, mint korábban sejtették.
Mattew Appleton, az integratív babaterápia szellemi atyjának egyik előadását hallgatva született meg bennem a vágy, hogy a szülésrebocsátó ünnep analógiájára teremtsek egy olyan modern, de a különféle kultúrák tradicióira épülő átmeneti rítust, melyben lezárjuk az eddigi életszakaszt, megünnepeljük  várandósság és az új emberi élet kezdetét, valamint köszöntjük az anyagi síkon a közösség legfiatalabb tagjait.

Mire számíthatsz egy magzatköszöntő ünnepen?

Megünnepeljük bimbózó várandóságodat és átkelésedet anyaságod legújabb szakaszába. A csoportos alkalommal más kismamatársaid körében, jómagam és Dobiné Olasz-Papp Nóri dúlatársam. kísérésével zajlik az ünnep az Őrs vezér terén. Nóri anya-magzat-kapcsolatanalitikus és integratív babaterapeuta is egyben, így van lehetőség egy mélyebb,minőségibb kapcsolatfelvételre a magzatoddal!


Egyéni szolgáltatás esetén te döntesz a vendégekről. Lehet női kör, de ha azt szeretnéd, jelen lehet, gyermeked édesapja valamint nagyobb testvérei is. Meghívhatod a szüleidet, rokonaidat is, bárkit, akiről úgy érzed ott a helye!
Ha azt szeretnéd lehet külön „ceremónia-rész” az édesapa és a testvérek számára. Ebben az esetben örölök, ha ők is részt vesznek az igényfelmérő konzultáción.
Ezen az alkalomon velem és dúlai, anyakörvezetői eszközeimmel kell beérned, magzati kapcsolatfelvételre sajnos nem vagyok kompetens, így ez nem része az egyéni magzatköszöntő szolgáltatásomnak
Végigjárjuk gondolatban életed útját a jelenlegi kisbabád fogantatásáig, felelevenítjük milyen kincseket és nehézségeket szedtél fel a „batyudba” ezidő alatt.
A kincsekből ajándék készül neked és a pocaklakónak, a terheket szimbolikusan letesszük – vagy átadjuk Jézusnak egy ima kíséretében, ahogy neked szimpatikusabb, hited szerint valóbb.
Közösen éneklünk a babának, megfogalmazzuk jókívánságainkat a számára! Ha szeretnéd imádkozhatunk is együtt érte és a békés, nyugodt, örömteli várandósságért, kettőtök és az egész család egészségéért!
A helyszín lehet a saját otthonotok,vagy egy külső helyszín szabadtéren vagy egy rendezvényterem. Utóbbi esetben a terembérlet díjával többe kerül a szolgáltatás.

gyertya
„Legyen világosság!” a Biblia szerint Isten ezzel a mondattal kezdte meg a világ teremtését. És ezzel kezdi a teremtőmunkát az anyaméhben is: amikor a spermium behatol a petesejtbe, milliónyi cinkatom szabadul fel, ami fluoreszkáló fényt bocsát ki, ami szikrázásként észlelhető!

A szolgáltatás csak Budapesten és a szentendrei HÉV vonalán vehető igénybe!
A tényleges ünneplést megelőzi egy bő félórás ismerkedős, igényfelmérő beszélgetés személyesen vagy online, melynek díját a szolgáltatás ára magában foglalja!
A program hossza: egyéni igényektől függően 1,5-3 óra hossza
Ára: 23.000

Inkább a következő csoportos alkalomra jelentkezem!