Végre megszületett a várva várt kisbabád, és bár igyekeztél előre felkészülni, mégis úgy érzed, számos váratlan nehézséggel kell szembenézned: Talán nem úgy alakult a szülés, ahogy szeretted volna. Talán pont úgy alakult, ahogy tervezted, de mégis hiányérzeted maradt, sajog a tested-lelked. Vagy a szülés ugyan pazar élmény volt, de pont ezért állsz most döbbenten és csalódottan az azóta napról napra csak sokasodó kihívások előtt:
„Elvesztetted” a várandós pocakodat, de nem kaptad vissza az azelőtti testedet. Talán már megsuhintott a sejtelem: azt már nem is fogod egy új, várandósság utáni tested alakul, formálódik éppen. Sebek hegednek itt-ott, a várandósság alatt oldalra és felfelé disszidáló belső szerveid „hazatérnek” eredeti helyükre. A hormonrendszered keresi az új egyensúlyát, ami gyorsan hullámzó érzelmi-hangulati változásokkal jár. És mindeközben ott a babád, aki alig néhány napja hagyta el méhedet, és most teljesen rád van utalva, hogy sikeresen alkalmazkodjon ehhez az új, még ismeretlen világhoz.
Azt gondoltad, hogy egyedül vagy a családod segítségével mindent meg tudsz oldani majd, most mégis jó lenne kiönteni a szívedet valakinek, aki megérti, min mész most keresztül.
Kérj időpontot gyermekágyas támogatásra!
Hogy zajlik a gyermekágyas támogatás?
Először is e- mailben egyeztetünk időpontot egy ingyenes igényfelmérő online minikonzultációra. Ezen megbeszéljük, pontosan mire lenne szükséged. Ha úgy látod, hogy tudnék neked segíteni, keresünk egy alkalmas időpontot, amikor felkereshetlek az otthonodban. Mielőtt belépnék az életteretekbe átöltözök, és kezet mosok.
Majd az előzetesen tisztázott igények szerint beszélgetünk, segítek a kisbaba mellre helyezésében, szoptatási pozicionálásában, gondoskodok a szoptatás és a pihenés alatti komfortodról, megnyugtatom, vagy ha megengeded hordozom is a kisbabádat, amíg zuhanyzol. Ítélkezés nélkül meghallgatom a szüléstörténetedet, és az első napok eseményeit, megosztatod aggodalmaidat, örömeidet, tabuk nélkül felteheted a kérdéseidet. Ha szükséges „pótoljuk” vagy „korrigáljuk” az aranyórát: Helyzetbe hozzuk a kisbabát, hogy a saját tempójában találhasson rá az anyamellre, s ott megbékélhessen az esetleges nehéz élmények után.
Apróbb háztartási teendőkbe is szívesen besegítek -amennyiben ez számoda valóban segítség vagy legalábbis egy támogató gesztus és nem egy határsértés vagy egy triggerpont.
Egy alkalom hossza: kb. 3 óra
A szolgáltatás ára: 18 000 Ft/ alkalom
Már egyetlen alkalom segíthet „sínre kerülni”, de ha szeretnél újra meg újra feltankolni az AnyaBarlang megtartó-tápláló érzelmi atmoszférájával, szívesen állok a rendelkezésedre többször is a gyermekágy folyamán.
Ha még várandós vagy és rendszeres támogatást szeretnél, érdemes a csomagos megoldások között tallóznod. Az előrekészülő és a komplex csomagra a várandósságod 33. hetéig tudsz jelentkezni, a gyermekágyas csomagra akár a szülés előtt 2 nappal is, HA van még hely a naptáramban, ÉS másnap már meg is tudjuk ejteni az igényfelmérő konzultációt (vagyis te sem szülsz, és engem sem hívnak szüléshez). Bizonyára te is érzed, hogy nagyobb eséllyel tudod igénybe venni, ha már a 34., 35. héten, vagy még korábban felveszed velem a kapcsolatot.
Gyermekágyas támogatást kizárólag személyes formában nyújtok Budapesten, valamint a Szentendrei HÉV vonalán.

Egyszeri alkalom
Akkor ajánlom, ha van ugyan állandó segítséged, de ért egy olyan kihívás, amihez dúlai támogatásra van szükséged, vagy ha szeretnéd egyszer kipróbálni, mielőtt elköteleződnél a Gyermekágyas csomagra.
Egy alkalom hossza: kb. 3 óra
A szolgáltatás ára:
18 000 Ft/ alkalom
Felveszem a kapcsolatot!→

Gyermekágyas csomag
Heti egy alkalom 6 héten keresztül vagy: hat alkalom az egyéni igényeitek szerint ütemezve.
A csomag igénybe vételéhez szükséges előfeltétel egy személyes konzultáció
az otthonodban a várandósság 36. hete után, de még a szülés előtt.
Ára: 75 000 Ft/ 6 alkalom
Egyeztessünk időpontot igényfelmérő konzultációra→

Előrekészülő csomag
Legkésőbb a várandósság 33. hetéig lehet megrendelni!
3 alkalom szülésre hangoló foglalkozást
1 alkalom igényfelmérő beszélgetést a várandósság 36. hete után
3 alkalom gyermekágyas támogatást-első alkalom: az első héten, időpont egyeztetés szülés után néhány nappal (amikor eszetekbe jut 🙂 )
További alkalmak ütemezése megbeszélés szerint az első alkalom után történik.
Ára: 85 000 Ft

Komplex csomag
Legkésőbb a várandósság 33. hetéig lehet megrendelni!
3 alkalom szülésre hangoló foglalkozás (személyes vagy online)
1 alkalom sétáló konzultáció a 36. hét körül
1 alkalom találkozás a helyettes dúlával (ha van)
A betöltött 37. héttől állandó készenlét
A betöltött 37. héttől heti egy 20 perces telefon, vagy videobeszélgetés
Vajúdástámogatás és szüléskísérés
Hat alkalom gyermekágyas támogatás (A szülés utáni első és a hatodik héten valamint 4 általad választott időpontban)
Ára: 170.000 Ft
Bejelentkezés ismerkedő konzultációra →

Fontos tudnivalók az időpontfoglaláshoz
Ha telefonon, messengeren vagy e-mailben felveszed velem a kapcsolatot, először is keresünk egy időpontot, ami mindkettőnknek alkalmas. Ezt a folyamatot jelentősen meg tudod rövidíteni, ha már az első levélben jelzed:
- A státuszodat: ha várandós vagy: mi a terminusod, ha gyermekágyas: mikor szültél.
- Az általad preferált napokat, idősávokat ( ha van rá mód 2-3 opciót is)
- Amennyiben a gördülékenyebb egyeztetés céljából felhívhatlak telefonon: a telefonszámodat és azokat az idősávokat, amikor felhívhatlak.
Ezek után megajánlok 2 időpontot, amit az ajánlástól számítva 48 óráig tudok foglalás nélkül fenntartani a részedre.
Ha megtaláltuk a megfelelő időpontot, küldök egy e-mailt, amiben mégegyszer megerősítem a pontos időpontot és a foglalás tényét. Ekkor kapsz csatlakozási linket is, ha online szolgáltatásra foglaltál. Az időpontot módosítani összesen 3 alkalommal lehet válaszlevélben, legkésőbb a terv szerinti időpont előtt 24 órával.
Huszonnégy órán belüli lemondás vagy három egymás utáni szabályos lemondás után már csak előre utalással tudok időpontot adni.
Ha az első konzultáció után a további együttműködés mellett döntünk, minden szükséges dokumentumot elküldök, illetve megbeszéljük szóban is a tudnivalókat.

