A jelenlét
Ebben a sorozatban arra vállalkozom, hogy bemutatom néhány fontos „munkaeszközömet”. Elsőként azokat a dolgokat veszem lajstromba, amik nem férnek be a dúlatáskámba. Miért kezdem velük? Mert ők a legfontosabbak. A jelenlét pedig tényleg az alapja minden más „varázstárgyamnak” és fortélyomnak. Ha egyszer otthon felejteném, semmire sem mennék a többi eszközömmel. Még szerencse, hogy mindig nálam van.

Mi a jelenlét és miért van akkora ereje?
Elképesztően kifejező az anyanyelvünk: a jelen szó egyszerre utal időre és helyre.
A jelenlét tehát azt jelenti 😉: itt és most vagyok. Jelen időben jelen helyszínen.
Egy másik (biztonságos) személy puszta jelenléte is képes csökkenteni a magány, az elszigeteltséget és a szorongást. Ha érzelmileg is jelen van, a hatás még erősebb lehet.
A dúlai jelenlét azt jelenti, veled vagyok ott, ahol vagy, abban a pillanatban, amit épp megélsz. Teljes önvalómmal: testemmel-lelkemmel, szellemi mivoltommal. De nemcsak abban, hogy egy térben tartózkodom veled. Jelen vagyok teljes tudatosságommal minden érintésben. Minden szóban. Minden lélegzetben. Minden tekintetemben-ezért is tudsz belékapaszkodni.
Adom a testem melegét, a bőröm puhaságát, a statikám stabilitását, az erőmet. Adom az illatomat, amiben ott van minden érzelmi állapotom, a tudatalattid olvassa és felhasználja, hogy erőforrássá alakítsa az üzenetét. Adom az azonnali reakcióimat, amint valamennyi érzékszervedddel tapasztalhatsz. A fülem és az elmém teljes kapacitását a figyelemre, és szívem minden együttérzését.
Mindezek pedig nemcsak a szüléskor segíthetnek, hanem a ráhangolódásban, közös felkészülésben, a gyerekágyban és a feldolgozásban is.
Online mindebből csak egy kicsi töredék tud megvalósulni: sokkal jobb, mint teljesen egyedül megküzdeni a szülés körüli időszak tehertételeivel, de összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint a személyes jelenlét.
A jelenlét emberi létünk legeredetibb, legtermészetesebb módja, így magával az élettel, annak igazi temészetével kapcsol össze. Engedélyt és bátorítást ad, hogy te is légy jelen a saját élményedben. A jelenlét segít tisztán érzékelni a határaidat és határozottságot, stabilitást ad mind a védelemre, mind az önként történő megnyitásukra
A jelenlét kapcsolódást teremt a valósággal, önmagunkkal és a velünk egy térben lévőkkel. Lefegyverezi mindazokat, akik eredetileg nem akartak a szívükkel is jelenlenni. Ez lehet a magyarázata, hogy gyakran kimondottan zord, szigorú szaksegítők is ellágyulnak a dúlahatásra.
Bizonyító erő
A jelenlét adja az alapját, hogy tanúi tudjunk lenni egy eseménynek, és hogy „tanúvallomásunk”, tükrözésünk, visszaigazolásunk a történtekről érvényes és hiteles legyen (az esetleg jelen nem lévők számára is.)
Pszichológusok tapasztalata, hogy gyakran egészen borzalmas traumák láncolatában töltött gyerekkorból is kikerülhetnek viszonylag „kiépkézláb”, a felnőtt életben elég jól funkcionáló felnőttek, ha jelen volt az életükben egy értő tanú. Egy olyan értelmi fontos személy, aki a gyermek valóságának érvényességét igazolta vissza, csorbult szükségleteinek egy részét valamennyire feltöltötte. (Akinek pedig mindez nem adatott meg egy pszichoterapeuta érzékeny jelenlététől, a vele való kapcsolódásban tud gyógyulni.
Ha ezt tovább gondoljuk a szülés vonatkozásában: egyetlen értő-érző segítő tükrözése és megerősítése elegendő lehet az esetleges lelki sérülések mérsékeléséhez.
Sokszor esik szó róla, hogy egy szép szülésélmény néha képes begyógyítani az élet különböző területein szerzett korábbi negatív tapasztalatok okozta lelki sebeket. Ez akkor tud megtörténni, ha a korábbi negatív emlékre emlékeztető helyzetre azúttal valami más, ahhoz hasonló válasz érkezik, mint amilyenre a sérülés körüli időszakban szükség lett volna. Konkrétan a jelenlét vonatkozásában: Fájdalmam volt, vigasztalásra és megnyugtatásra szorultam volna egy korábbi helyzetben, de magamra hagytak, akiknek gondoskodniuk kellett volna rólam, majd a szülés alatt egy hasonló helyzetben a segítőm egy percre sem hagy magamra a nehézségeimmel, folyamatos jelenlétével megnyugtat, vigasztal, esetleg szavaival, vagy érintéseivel még erősebbé, még inkább megtapasztalhatóvá teszi, hogy mellettem van.
„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.”
(József Attila)
Individualista korunkban a csapból is az olyan szólamok folynak, mint hogy az ember tudjon egyedül is jól lenni, saját magából erőt, önbecsülést és szeretetet meríteni. Sokan a különféle közszájon forgó patológikus hangzású diagnózisok ítéletét sütik saját magukra, ha felismerik magukban az olyan természetes és elemi emberi szükségleteket, mint a támogatás, megtartás, elismerés, együttérzés és tükrözés, melyeket egy (biztonságos) másik teljes jelenléte adhat.

Holott magzatkorunktól fogva abból tudjuk megtapasztalni a létezésünk tényét, hogy észrevesz, figyel, „lát” minket, kapcsolódik hozzánk egy másik személy.
Csecsemőkorunktól az alapján alkotjuk meg a saját magunkról- sőt a világról is a képünket, hogy miként reagálnak a minket körülvevő személyek (ha egyáltalán jelen vannak!) a szükségleteink, érzelmeink kifejezésére.
Ez a működésmód nem vész el, csak átalakul.
Szülés körül pedig gyakran újra a teljes eredeti magzati és újszülöttkori pompájában éled újjá. Létezik olyan vélemény, mely szerint az anya úgy bánik majd a gyerekével, ahogy vele bántak a szülésnél- ezt sem a tudományos, sem a szülés körüli segítők tapasztalata nem igazolja ebben a formában. Az tény, hogy egy érzelmileg biztonságos, gondoskodó légkörben könnyebb és jobban eső minden figyelmünket a babára fordítani és teljes lényünkkel elmerülni a szülés ill. a gondoskodás folyamatának „flowjában”.
De ha ez szülés körül nem adatott meg, akkor sem lehetetlen. Pláne, ha anyaságunk egy későbbi szakaszában jelen van, vagy inkább jelen vannak az életünkben olyan biztonságos személyek, esetleg kompetens segítő szakemberek, akik mellett kikapcsolhatjuk a vészhelyzeti üzemmódot, és végre megérkezhetünk a jelenbe.
Natália dúla- AnyaBarlang
Szerencséd, hogy Öreganyád-nak szólítottál!
Vallom, hogy a szép várandósság, a pozitív, megerősítő szülésélmény, és az örömteli, magabiztos anyaság nem a szerencsés kevesek lottóötöse, vagy a kezdetektől magabiztos „ősanyák” kiváltsága, hanem őszinte elhatározással, korrekt információk birtokában, személyre szabott támogatás mellett bárki számára elérhető.
Keress Bizalommal!

anyabarlang@gmail.com

+3620584159

AnyaBarlang

