Vannak alacsony kockázatú egészséges kismamák, akiknek elegendő, ha szülésznő gondozza a várandósságukat, és kíséri a szülésüket. Vannak anyák, akik, ha minden a normálitás szerint zajlik, intézményen kívül szeretnék világra hozni a kisbabájukat.
Másoknak komplikáltabban alakul a történet, vagy bár minden a természetes mederben halad, úgy érzik biztonságosabbnak, ha egy orvos is figyelemmel kíséri a folyamatot, és tervezetten kórházban szeretnének szülni.
Viszont dúlára minden anyának szüksége van.
Függetlenül a szülés módjától, vagy helyszínétől, hogy első vagy többedik baba (esetleg egyszerre több baba is) érkezik.
Az fizikai és társas támasz illetve az érzelmi biztonság ugyanis univerzális igénye minden édesanyának (és édesapának is) az Élet kapujában! A dúla pedig pont ezt hivatott biztosítani. Minden amit csinál csupán eszköz ugyanezen cél érdekében!
A megfelelő személy kiválasztásában mind közül legfontosabb szempont: hogy érzed magad a fizikai jelenlétében?
Lassul, mélyül a légzésed, ellazultnak érzed az izmaid? Mersz a jelenlétében kitárulkozni, meg mered vele osztani a nehezebb érzéseidet is, akár a könnyeidnek is utat tudsz adni? Oké, sok anyának ehhez nem egy találkozás kell, de ha már az első alkalommal azt érzed, hogy vele mindez kizárt bármikor is, akkor kár erőltetni a dolgot!
Mindez persze csak akkor tud megvalósulni, ha van lehetőség személyes beszélgetésre a döntés előtt. A videóhívás nem személyes beszélgetés. A csoportos szülésfelkészítő vagy Születés Hete előadás sem az. De lehet egy pozitív első benyomás, ami alapján bejelentkezesel hozzá egy személyes beszélgetésre. Egy masszázs vagy más személyes kezelés már jobb kiindulópont lehet, ám sok anyának túl nagy lépés egyből a testét is rábízni egy ismeretlenre. Előfordulhatnak extrém helyzetek- last minute felkérés vagy külföldön töltött várandósság, de alapesetben, ha a felkérés gondolata már a 30.hét körül vagy hamarabb felmerül, nincs több száz kilométeres távolság közöttetek, és mégsem megoldható, hogy legalább egyszer, de inkább többször találkozzatok élőben is, lehet, hogy érdemes megnézned magadnak olyan alternatívákat is, akikkel megoldható.
Kedvezőek az árai? Minden nála szült barátnőd szuperlatívuszokban beszél róla? Több speciális technika szakavatott és tapasztalt művelője? Azonos a vallási meggyőződésetek? Ez önmagában mind kevés, ha nincs meg a zsigeri biztonság érzet! És lehet olyan felállítás is, hogy a felsoroltak közül semmi sem stimmel és mégis olyan stabil és átható biztonságot tapasztalsz mellette, hogy egyértelmű számodra, hogy ő az embered. Most mégis szeretnék néhány egyéb megfontolásra érdemes szempontot felvetni- melyek egyike sem esik nagyobb súllyal a latba, mint hogy el tudod -e magad mellette engedni, de azért kicsit érdemes ezek tükrében is szemügyre venni a jelölteket.
Igényeid
Milyen fajta támogatásra vágysz? Szeretnéd, ha a dúlád néhány általános, ismekedős beszélgetésnél célzottabban, mélyebben segítene a felkészülésben? Vagy ha a gyermekágyas időszakban is tudna támogatni? Akkor célszerű olyan választani, aki ilyesmit is kínál- és komfortosan érzed magad a társaságában.

Ha apás szülést szeretnél, az sem lényegtelen szempont, hogy a férjed hogy érzi magát a jelenlétében, DE nem fontosabb a saját biztonságérzetednél. Hiába érzi a férjed maximálisan biztonságban magát vele, ha neked görcsbe szorulnak az izmaid, ha arra gondolsz, hogy adott esetben meztelenül fog látni, hozzád fog érni ez a nő (egyik sem kötelező, de nagyon nem szerencsés, ha csak azért van ezekkel kapcsolatban rossz érzésed, mert az adott dúlát nem szeretnéd ilyen közel engedni magadhoz, míg mással talán el tudnád ezt képzelni biztonságban.) Nehezebb kérdés, hogy mi van fordított esetben: Ha te jól érzed magad a dúla társaságában, őt pedig feszélyezi a jelenléte, irritálja vagy triggereli valami a személyiségében. Erre nincs univerzális válasz, nektek kettőtöknek kell közösen dűlőre jutnotok. Néhány hasznos kérdés amit hasznos ilyenkor körüljárni:
-Mit vártok az apás szüléstől? Milyen szerepet szánsz benne a férjednek? Ő mennyire nyitott erre a szerepvállalásra? Más súllyal esik latba az apa és a dúla közötti “kémia”, ha a terv a teljes vajúdás aktív apai támogatása, és más ha ő igazából nem szeretne különösebben belevonódni csak ott akar lenni, amikor megszületik a gyereke, vagy igazából csak azért akar benn lenni, hogy ne kelljen a távolból végigaggódnia az eseményeket, vajon hogy vagytok, milyen bánásmódban van részetek.
-Mi a véleménye a férjednek a dúlai vajúdástámogatásról úgy általában? Ha eleve ellenzi az ötlet, hogy bárki más ott legyen rajtatok és a szaksegítőkön kívül nehéz lesz olyat találni, aki mégis megfelel az igényeinek. Ilyenkor először inkább az álláspontokat célszerű közelíteni egymáshoz: Neked miért lenne fontos a nőtársi támasz a szülés alatt és ő mit érez ezzel kapcsolatban, mire lenne szüksége, hogy ezek az érzései változzanak. Ebben az írásban csak jelzem, egy későbbiben majd ki is bontom részletesen, hogy ezeknek a vitáknak a gyökere gyakran mélyebben van, mint hogy ki mit gondol a szülésről vagy a dúlaságról.
Ha ért valamilyen trauma korábbi életedben különösen, ha az a nőiességedet, anyaságodat vagy szülőfigurákhoz való viszonyodat érinti, nagyon fontos, hogy a dúla traumatudatos szemléletű legyen. Ez egy nagyon divatos kifejezés manapság és előszeretettel használják sokan. Általában nem minden ok nélkül: egész biztos, hogy aki traumatudatosnak vallja magát, annak van valamilyen tudása a trauma természetéről, lehetséges hatásairól az élet különböző területeire. A gyógyítás, feldolgozás messze túlmutat a dúlai kompetencián és nem is a várandósság a legalkalmasabb időszak erre, viszont ha még soha nem dolgoztál ezekkel az élményeiddel és/vagy nagyon megnehezítik a szép, méltó várakozást és a felkészülést szükség lehet olyan kompetens segítő (minimum mentálhigiénés szakember, de gyakran inkább klinikai pszichológus vagy pszichiáter) bevonására, akivel valamiféle “tűzoltó munkát” tudsz végrehajtani. Szerencsés, ha a dúlád felismeri a helyzetet, amikor erre van szükség és tud ajánlani jó szakembert ehhez a munkához. Egy traumatudatos dúla ezzel párhuzamosan nem engedi el a kezed, és nem is gondolja azt, hogy akkor neki semmi dolga a traumáddal, ( innentől) ugyanúgy lehet téged kísérni, mint bárki mást, akinek nincsenek a tiedhez hasonló mély sebek a lelkén.

Jelek, hogy a dúlád valóban traumatudatos:
-Ügyel a biztonság és a megbízhatóság minden részletére: Pontos. Tájékoztat időben, ha mégsem tud megjelenni egy megbeszélt alkalmon. Világosan kommunikál, átláthatóak és egyértelműek a keretei. Mindemellett meleg, gyengéd stílusban kommunikálja ezeket. Többféle forgatókönyvet készít téged, titeket is bevonva, sokat kérdez, hogy meggyőződjön róla valóban értitek-e egymást, illetve hogy csakugyan biztonságot ad-e számotokra egy-egy megoldás.
-Ügyel a szavaira. Vannak bizonyos szófordulatok, amik traumatúlélőknek egyszerűen nem mondunk (ilyen az “engedd el magad” ), de lehetnek egyéni triggerek is. Ezekre rákérdez és következetesen tiszteletben tartja(nem szalad ki a száján, nem felejti el, hogy téged triggerel…stb.)
-A felkészülés során kiemelt figyelmet fordít az érintés témájára. Nem vitatkozik a határaiddal, nem akar rábeszélni olyan dolgokra, amikre nem érzel magadban nyitottságot. Ha bizonyos érintések rendben vannak neked, akkoris minden alkalommal engedélyt kér, mielőtt alkalmazná őket. Ha a párodtól jobban esnek bizonyos érintések, inkább őt bíztatja, támogatja a te komfortod biztosításában.
Tapasztalat
Kényeles téma. Mindenki volt kezdő (én is), és aki elég fiatalon kezdte és tehetséges, egyszer eljut arra a pontra is, hogy több száz szülés lesz a háta mögött. Valós tapasztalatokon alapuló sztereotípiák mindkét csoporttal szemben vannak: A kezdőket bizonytalannak szokták gondolni, akik esetleg nincsenek is felkészülve minden lehetséges fordulatra, ezért nem képesek stabil megtartó támaszt nyújtani. Ezzel szemben a legtöbb dúla több saját szülésélmény és komoly önismereti munka és a dúlaképzésen felül több egyéb kommunikációs és segítői skilleket fejlesztő kurzus után jut el arra a pontra, hogy belevágjon a szüléskísérésbe, nem véletlenszerűen kiválasztott járó-kelőkrőlvan szó. Ráadásul van olyan véletlenülszerűen kiválasztott akár gyerektelen fiatal lány, aki (bizonyos anyáknak legalábbis) jobb dúlája lehet mint egy többszázas esetszámú befutott dúla.
Valóban van néhány pont, amiben az újoncok kevésbé erősek lehetnek a tapasztalt “csatalovakhoz” képest, de ezek ritkán érintik negatívan a családokat : ilyen a nemet mondás képessége, a határhúzás és tartás, a megfelelési vágy kordában tartása, és a reális elvárások a saját munkájukkal, szerepükkel szemben. De olyan szüléstörténetet az elmúlt 20 évben nem hallottam, vagy olvastam, hogy a kezdő dúla egy ponton felkiáltott: -Te jó ég! Most nem tudom, mit kell csinálni!-azzal hazament.
Essen néhány szó a pozitív előítéletekről is, mely szerint ők még lelkesebbek, érdeklődőbbek nem rutinból dolgoznak, több az energiájuk és az idejük energiájuk egy-egy kismamára. Ez a legtöbbször igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy a tapasztalt, sokat keresett dúlák is lehetnek lelkesek, kíváncsiak és korántsem mindig a kiégés szélén egyensúlyozó, túlterhelt asszonyokról van szó esetükben sem! Mintahogy van, olyan kezdő dúla is, aki két- három kísérés után belefásul, vagy az a néhány kezdeti ügyfél is túlfeszíti a határait.
A tapasztalt dúlákról pedig sokan azt gondolják, hogy ők már a kézfogásodból is megérzik milyen kihívások várhatóak a vajúdás alatt és mi lesz rá a megoldás. Hogy mivel sok nőt láttak már szülni ezért mindenkihez jól tudnak passzolni. Ők tudják rólad, amit te sem tudsz magadról, nekik mondani sem kell, érzik miről van szó. Ez természetesen nem igaz! A legtöbb negatív tapasztalat a gyakorlott dúlákkal pont ebből származik, hogy valamiféle transzcendens lényeknek látják vélik őket sokan, pedig csak emberek- ennek teljes kockázatkészletével. Van akihez olyan nehéz bejutni, annyira szerencsésnek érzed magad ha sikerült, hogy amikor mégiscsak olyan ambivalensnek éled meg a jelenlétét vagy furának érzed a dinamikát kettőtök között, biztosra veszed, hogy a te készülékedben van a hiba vagy neked kell magadból lefaragnod, hogy belepasszolj a képletbe.
Vannak negatív előítéletek is, amikről az előző bekezdésben már szót ejtettem. Igen, vannak kiégett, rutinból dolgozó megfáradt emberek ebben a szakmában is. Ha úgy érzed, hogy a te dúlád ilyen, válts! Ha úgy érzed, nincs az a negyven fölötti nő, akivel ilyen közelséget biztonságosnak tudnál megélni, ami az együtt szüléssel jár, keress fiatalabbat!
De ha megtalálod a neked szimpatikus jelöltet, ne engedd, hogy az előítéletek közétek álljanak!
A specialisták
Ahogy a tapasztalatról szóló részben már megemlítettem, a legtöbb dúlának a dúlaképzés csak az első állomása szakmai tanulmányai útján . Hogy ki milyen részterületekben mélyül el az függ az érdeklődésétől, a korábbi tanulmányaitól, a pénztárcája teherbírásától és attól is, minek látja szükségét az első kísérései tapasztalatai alapján.
Van, aki praktizáló pszichológusként, gyógytornászként, vagy akár szülésznőként, ápolóként vagy szülészorvosként “nyergel át a dúlaságra vagy egészíti ki vele a szolgáltatásait. De van egy sor végzettségtől függetlenül elsajátítható módszer is, amit a dúlák egy része elsajátít, míg más részük mást sajátít el.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a kutatások szerint a “dúlahatás” gyengül amennyiben a dúla az egészségügyi team egyik tagjaként van jelen. Vagyis hiába képzett és gyakorlott dúla a bábád vagy az orvosod, attól még szükséged lehet egy “csak” dúlaként szolgálatot teljesítő dúlára is. Akinek amúgy lehet orvosi vagy szülésznői végzettsége, DE ha ugyanabban a kórházban vagy bábapraxisban szokott szaksegítőként is tevékenykedni (gyakorlatilag a kollégai mellett kéne dúláskodnia akkor megfontolandó egy másik dúla vagy egy másik helyszín választása).
Ha olyan speciális élethelyzetben vagy (pl.a normatív krízisnél súlyosabb párkapcsolati válság, veszteség esetleg nem egészséges kisbabát vársz) választhatsz olyan dúlát, aki rendelkezik pszichológusi, mentálhigiénés szakemberi végzettséggel, ha a szülésed az átlagoshoz képest kicsit kacifántosabb mutatványnak ígérkezik (pl.: faros baba vagy ikrek), van lehetőséged MAP vagy Spinning Babies technikát jól ismerő dúlát fogadni, aki a kezeléseivel, gyakorlataival növelni tudja a sikeres hüvelyi szülés esélyeit. Ha nyitott vagy különböző relaxációs technikák alkalmazására, szinten minden létező irányzat művelőjét megtalálod a dúlák között. Biztos császárra készülsz? Vannak dúlák, akik a gyermekágyi lábadozáson, és a szoptatástámogatáson túl, a hegkezelésben és a teljes regenerációban kísérni tudnak! Mindenhez viszont senki nem ért, bár van néhány dúla, aki egészen közel áll ehhez a szinthez is. 🙂
A jó hír, hogy ezeket a kiegészítő szolgáltatásokat szüléskíséréstől függetlenül is igénybe lehet venni. Tehát, ha van egy minden előre látható igényednek megfelelő dúlád, és adódikegy olyan kihívás a várandósságod vagy a gyermekágyas időszak során, ami meghaladja az ő kompenciakörét, készséggel javasol olyan kolléginát, aki be tud segíteni a probléma elhárításában.

Tehát az extra kompetencia lehet előny- különösen, ha pontosan látod, mire lesz szükséged, de hiánya különösen egy alacsony kockázatú várandósság esetén nem kizáró ok!
“Fűszer”
Fűszernek nevezem mindaz a személyes részletet, ami valójában nem emeli a szülés körüli segítő szolgáltatásainak színvonalát az adott anyának mégis fontos lehet: sok gyereke van, fiatalon, vagy épp jócskán 40 fölött lett anyuka, otthonszülő, VBAC, vagy lombik anya, egy közösség pl.felekezet vagy a Waldorf közösség tagja, egyedülálló vagy mozaik édesanya vagy épp példás házasságban él több évtizede. Ennek általában két mozgatórugója szokott lenni: tudsz vele azonosulni, már most sok a rokon vonás közöttetek, illetve neki van valamilye, amit te is szeretnél, de (még) nincs: sok gyereke, hüvelyi/otthonszülése, olyan életformája amilyen számodra is vonzó. Utóbbi motiváció kicsit vékony jég ugyanis táptalaja olyan összehasonlításoknak, amikből- a segítő idealizálása miatt-csak előnytelenül jöhetsz ki.
A sok élettörténeti egyezésnek pedig az lehet a hátulütője, ha figyelmen kívül hagyod a közöttetek lévőkülönbségeket. Pusztán azért mert mindkettőtöknek lányai vannak, lehet, hogy te vagy a te lányaid mást éreztek jónak azzal kapcsolatban, hol a nagytesók helye a szüléseteknél, mint ami a dúládnak bevált. De egy jó dúla úgyis felhívja erre is a figyelmedet.
A “red flagek”
Bár azt írhatnám, nem tudsz mellényúlni, a miénk az a szakma ahol egytől egyig mindenki alkalmas és önreflektív. De sajnos ez nem lenne igaz. Zárszóként összeírtam néhány olyan intő jelet, ami talán mindenkinek okot adhat az óvatosságra. Ezen felül lehetnek olyan egyéni szempontok, amiknek a megsértése vagy figyelmen kívűl hagyása szintén válóok lehet.
Íme az általános figyelmeztető jelek:
- Rengeteg párhuzamos kliens (főleg megnyugtató helyettesítési rendszer nélkül )
- Elfelejt számodra fontos, korábban megbeszélt dolgokat vagy összekever más kismamákkal
- A konzultációk során több szó esik róla, mint rólatok. Az is előfordul, hogy ő kér tőled tanácsot, vagy neked kell vigasztalnod őt egy-egy megosztás után.
- Előzetes lemondás nélkül nem jelenik meg a megbeszélt időpontban.
- Le akar beszélni számodra fontos dolgokról vagy rá akar beszélni olyasmire, amiről egyértelműen jelezted, hogy nem szeretnéd.
- Tiszteletlenül beszél a vallásodról vagy a számodra fontos értékekről.
- Zavarba ejtő, félreérthető megjegyzéseket tesz a testi megjelenésedre, inadekvát módon behoz megosztásokat a saját intim életére vonatkozóan.
- Az a benyomásod, hogy nem figyel rád, nincs jelen lélekben.
Remélem hasznosnak találtad ezeket a gondolatokat! Ha igen, oszd meg másokkal is!
Ha szeretnél közelebbről megismerni, keress, bizalommal!
Natália dúla- AnyaBarlang
Szerencséd, hogy Öreganyád-nak szólítottál!
Vallom, hogy a szép várandósság, a pozitív, megerősítő szülésélmény, és az örömteli, magabiztos anyaság nem a szerencsés kevesek lottóötöse, vagy a kezdetektől magabiztos „ősanyák” kiváltsága, hanem őszinte elhatározással, korrekt információk birtokában, személyre szabott támogatás mellett bárki számára elérhető.
Keress Bizalommal!

anyabarlang@gmail.com

+3620584159

AnyaBarlang

